|
Tisztelt Civil Szervezet!
Szeretnénk felhívni a figyelmét egy új kezdeményezésre. Részleteket alább olvashat: Angyalok Erdeje Budapest szívében Az Angyalok Erdeje a karácsonyi ünnepekre épülő vadonatúj kezdeményezés. A program központi eleme egy 500 db, feldíszített fenyőfák alkotta karácsonyfaerdő amelyet a köz- és magánszféra együttesen hoz létre. A rendezvény olyan, a világon egyedülálló esemény, amelyet a hazai és nemzetközi közvélemény várhatóan számon tart és nagyszámú látogatót generál. Az így elért tömegeket szeretnénk bevonni egy jótékonysági „versenybe”, valamint célunk, hogy a rendezvény erősítse a társadalmi összetartozás és szolidaritás érzését. A helyszín a Felvonulási tér Műcsarnok és a Damjanich utca közé eső területe, amely a forgalom akadályozása nélkül vehető igénybe, ugyanakkor jól megközelíthető, és a látványos karácsonyfaerdő üde színfoltja lehet a fővárosnak. Az eseményt hagyományteremtő jelleggel szeretnénk megvalósítani, december 6 és január 6 közötti időszakban. Bővebb információ: www.angyalokerdeje.hu Jelentkezni a Landorhegy Alapítvány – Zala megyei Civil Szolgáltató Központban lehet 2010. november 25-ig! A jelentkezés módja: E-mailen – az alábbi címeken: Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. ; Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. A jelentkezéshez csatolni szükséges rövid max. 500 karakteres bemutatkozót a szervezetről/ügyről valamint elérhetőséget és egy kontakt személyt, akit a szervezők elérnek. (Alapítványunk a programban kizárólag a jelentkezők összegyűjtését és címeiknek továbbítását segíti, az elbírálásban nem veszünk részt.) |






